„A magyar tenger kalózai” projekt célja animációs formában filmvászonra vinni egy olyan kalóztörténetet, ami az 1600-as évek törökkori Balatonján játszódik. Ennek első lépéseként pénzdíjas kreatív rajzpályázatot hirdettünk, amire közel 150 alkotás érkezett. A kiválasztott legjobb képekre szavazni is lehet a „Szavazás” menüben!
A projekt előzményei 2018. augusztusáig nyúlnak vissza, amikor a Magyar Nemzeti Filmalap pályázatot hirdetett történelmi filmes ötletekre. A beérkezett több mint 400 történetből 14-et választottak ki győztesként, ezek egyike volt „A magyar tenger kalózai” filmterv.
Ezt követően az alkotók az ötlet alapjául szolgáló történetből kifejlesztették az első forgatókönyvet, ami a klasszikus történelmi kalandfilmek műfaját követi. A cselekmény dióhéjban: „Főhősünk, Gyuri a Balaton északi partján él, de nem sok örömét leli benne. Nem elég, hogy utálja a vizet, ráadásul egy éjjel a faluján rajtaütnek a rettegett siófoki török bég, Szelim hajói. A fosztogató törökök magukkal viszik azt, ami főhősünk számára mindennél fontosabb. Gyuri elhatározza, hogy visszaszerzi. Kalandjához társakat talál. Már csak egy hajó kellene. A tihanyi végvárnak több is van, de a várkapitány nem adja őket. A küldetés lehetetlennek látszik… De a Balaton nem várt segítséget rejt.”
Jelenleg a megvalósítás további lehetőségeit keressük (a Filmalap a forgatókönyv fejlesztését még támogatta, a Filmalap jogutódjaként felálló Nemzeti Filmintézet a továbbiakat már nem). Megvalósíthatósági okokból végül az animációs forma felé fordultunk.
Ennek első lépéseként 2021. februárjában egy 400 ezer forint összdíjazású kreatív grafikai pályázatot (rajzpályázatot) írtunk ki, amivel két célunk volt:
– kíváncsiak voltunk, milyen vizuális ötleteket hoz ki ez a téma a hazai kreatívokból, illetve
– ezeken keresztül mérnénk le a közvélemény érdeklődését is egy ilyen filmötlet iránt.
A rajzpályázatra a 2021. április 5-i határidőig közel 150 alkotás érkezett. A legjobbakból a nagyközönség választhatja ki a közönségdíjas alkotásokat, szavazni a „Szavazás” menüben lehet 2021 április 28-ig.